Mióta nem vagy megtanultam milyen egyedül. Megtanultam, hogy az egyedüllét nem mindig jár magánnyal, hogy a kimondott szavaknak súlya van, de azok, amiket sosem mondunk ki talán még súlyosabbak. Elkezdtem célokat kitűzni magam elé, küzdök az álmaimért, és végre önmagamért kelek fel minden reggel. Nem kapaszkodom senkibe, nem áldozok fel mindent egyetlen emberért, a saját érdekeimet tartom szem előtt. És tudod mi a legjobb? Boldog vagyok. Nélküled is!

 Tudod, aki úgy gondolja, hogy nem vagy neki elég jó, akkor nem ő a tökéletes! Ezen csak nevetni kell, vállat vonni, mert ezzel ő veszít és nem te! Bármennyire is rossz a kapcsolat amiben élsz, vagy épp a végére távolodtok el egymástól, tedd mindig felejthetetlenné! Hogy akárkivel legyél együtt, visszasírjon, te pedig nevess a képébe mondván, hogy ilyenkor már kellenél, de eldobni nem volt nehéz.!

Vágyni egy érintésre, egy csókra, egy kedves szóra, arra, hogy valaki törődjön velünk, hogy becézgessen, miközben nincs senki, akitől megkaphatnánk, hogy aztán ha eljön az a bizonyos illető, minden egyes porcikánkkal átadjuk magunkat a beteljesülésnek.

Jégszív

Szívünk olyan sebezhető.  Elég egy rossz kézbe adni, és máris ezer darabra hull. Azt hisszük, hogy annyi sérelem és csalódás után jobb elfojtani érzéseinket, nem mutatni semmit a külvilágnak, sőt, legtöbbször tudomást sem venni róluk! Mert amiről nem tudunk, az nem is fájhat! Viszont abban a pillanatban, amikor tudatosul bennünk, hirtelen ránk nehezedik minden súlya, s úgy tűnik, nem akar engedni. Néha jobb megélni a fájdalmat, átadni magad az érzésnek, hogy aztán magad mögött hagyhasd. Persze építhetsz magad köré hatalmas falakat, kizárhatsz mindenkit és várhatod, hogy majd jön valaki, aki lerombolja őket. Arra viszont nem gondolsz, hogy ettől csak még magányosabb leszel, és az a dobogó valami ott a mellkasodban egyre inkább elsorvad, és nem marad más, csak egy jeges, kristályos valami, ami már nem képes érezni.

Összetörve. Kételyek között. Sodródva az árral. Vajon hová tartok? Melyik az én utam? És ami a legfontosabb..ki vagyok valójában? Egy elveszett lélek, aki keresi önmagát. Keresi a múltban, a jelenben, másokban, bízik a jövőben, és reméli, hogy előbb vagy utóbb célba ér!

 Az igazság az, hogy örülnünk kéne annak, amink van! Mindig vannak nálunk rosszabb helyzetben élők, mi pedig siránkozunk azért amink nincs, ahelyett, hogy hálásak lennénk azért, amink van!

Tiszta lappal

A kártyák adottak. A döntés pedig a te kezedben van. Rajtad múlik, hogy hogyan játszol velük. Elbukhatsz ezerszer, de amíg képes vagy felállni, amíg képes vagy újra kezdeni, addig senki nem mondhatja rád, hogy bukott ember vagy! Mind követünk el hibákat, mindannyian teszünk dolgokat, amiket később megbánunk, vagy épp nem tesszük meg és azért bánkódunk. Ott a sok kimondatlan szó, ami talán segítene a másikon, de nem képesek elhagyni a szánkat, egy vigasztaló ölelés, egy köszönöm, vagy épp egy sajnálom. Hezitálunk, mert nem tudjuk mi a jó döntés, melyik a jó út, közben meg azzal követjük el a legnagyobb hibát, hogy elsiklunk a lehetőségek mellett. 

Mardos a bűntudat, hülyeséget hülyeségre halmozok pusztán azért, mert nem vagy velem. Ennek nem kéne így lennie. Mégis mióta elhagytál úgy érzem magam, mint egy kósza levél a szélben, aki ide-oda sodródik, de nem találja meg a maga útját. Sem önmagát..

Nem azzal van a gond, hogy az emberek elhiszik, amit látnak. A probléma ott kezdődik, hogy nem veszik észre azt, ami az emberi szem számára láthatatlan.

A magányról

Ezt nem lehet megmagyarázni. Csak úgy van. Érzed, hogy egyedül vagy. Hogy valami hiányzik. Talán egy személy az életedből, de az is lehet, hogy csak egy kis löketre lenne szükséged. Elnyomhatod, de előbb utóbb újra és újra a felszínre tör. Ezt le kell küzdened. Tudom milyen az, amikor vágysz egy ölelésre, egy csókra, vagy csak egy kedves szóra. És nincs senki, aki ezt megadja neked. Minden embert másképp szeretsz, más egy anya, egy barát, egy testvér szeretete. És miután megízleled a szerelmet, azt, hogy hogyan szerethetsz egy társat, és hogyan szeret ő viszont, nos..ha ismered ezt az érzést, később semmi nem pótolja. Keresheted bárhol, kapaszkodhatsz bárkibe őrülten és menthetetlenül, akkor is lesz benned egy űr. Várhatsz arra, hogy előbb vagy utóbb jönni fog valaki, aki betölti ezt az űrt. De változtathatsz akár az álláspontodon is, és eldöntheted, hogy már pedig te jól érzed magad egyedül is! Elsőre még nem fogod érezni. Másodjára sem..De minél többször és jobban próbálod meggyőzni önmagadat arról, hogy te jól vagy egyedül is, annál jobban beválik! Azt hiszem, mindenkinél jobban tudom, milyen íze van a magánynak. Minden este érzem. Amikor egyedül fekszem. Reménykedek abban, hogy reggelre elmúlik. Igen, valóban. De másnap este újból előjön. Nap mint nap próbálom meggyőzni magam arról, hogy ez a sok magányos éjszaka, ez a sok erőfeszítés mind mind meghozza gyümölcsét! Mert majd lesz valaki, akinél azt mondhatom, hogy igen, érte megérte! 

Miért éppen te..?!

 Tudod..mindennél jobban szeretném most, hogy itt legyél velem. Hogy minden olyan legyen, mint régen. Amikor órákon át beszélgettünk, amikor csak azért hívtuk egymást, hogy halljuk a másik hangját, amikor még elég volt egyetlen szó, egy mosoly, egy érintés, egy pillantás arra, hogy felkeltsük a másik figyelmét. Hova lett az, akik voltunk? Mivé lettünk? Azt hittem  egy ideig fájni fog a hiányod, aztán idővel majd jobb lesz, mint ahogy az lenni szokott. De mennyi idő kell még, hogy jobb legyen? Ennyi idő után is ugyan olyan nehéz minden. Talán még nehezebb. Mert még most is úgy érzem, hogy hozzád tartozom. Még mindig úgy érzem, te vagy számomra a tökéletes. Benned magamra találtam, és nem tudlak olyan könnyen elfelejteni, mint ahogy te felejtettél el engem. Mióta nem vagy, minden sokkal nehezebb. És azt mutatom, hogy jól vagyok, hogy nincs rád szükségem, hogy megvetlek. Mert ezt kell mutatnom. Mert úgy hiszem, ha ezt mutatom a külvilágnak, idővel így is fogok érezni. Minden egyes nap ugyanúgy  hiányoztál, ugyanúgy akartalak, annak ellenére, hogy mennyire megbántottál. Te miért léptél túl rajtam ilyen könnyen? Neked miért sikerült én pedig miért érzem magam megrekedve? Fáj, hogy idegenek lettünk egymás számára. Fáj, hogy már nem lehetsz mellettem. Fáj, hogy már nem szerethetlek..Hogy nem bújhatok hozzád, ha valami fáj, nem ölelhetlek meg lefekvés előtt, nem adhatok jó reggelt puszit, nem csalhatok mosolyt az arcodra, nem nevethetünk egymás bénaságain. Szeretném, ha tudnád, hogy egy olyan lányt engedtél el, aki sosem mondott volna le Rólad..

Lépj tovább!

 Néha jobb egyedül lenni. Csendben meghúzva magad a szobádban, kizárni a külvilág zaját. Ettől még nem leszel depressziós. Van, hogy csak egyetlen személy tudna jó kedvre deríteni, de nem teszi. Csak egyetlen személy társaságára vágysz, de nem lehet melletted. Igen, magányosnak érzed magad. Körbe vehet száz különböző ember, egyik sem pótolja azt, akinek a hiánya a te magányod okozója. És sajnálhatod magad, sajnálhatod a múltat - mert hát valljuk be az a legegyszerűbb - vagy akár tovább is léphetsz. Erőt merítesz, és újra kezded. Mi van akkor ha elesel? Felállsz. Újból és újból. Ahányszor csak kell. És ami a legjobb, hogy magadból táplálkozol! Nem mások adnak neked erőt, nem másokra támaszkodsz, és végképp nem egyetlen személyre. Ezáltal csak még erősebb leszel. Töprenghetsz a múlton, felteheted magadnak a rengeteg megválaszolatlan 'mi lett volna ha' típusú kérdést, de azzal nem jutsz előrébb. Építened kell a jelened, mert a jövőd kiszámíthatatlan, a múltba pedig már nem mehetsz vissza akármennyire szeretnéd is.

Barátság vs. Szerelem

 Nyilván természetes, hogy ha kapcsolatban vagy, akkor mindenki más háttérbe szorul, és a párod az, akivel az időd nagy részét töltöd. De miért kellene teljesen elhanyagolni azokat az embereket akik melletted voltak akkor, amikor még te is egyedül voltál? Sajnos azt kell hogy mondjam, ebbe a hibába mindannyian beleesünk. De néha kicsit képzeld magad a másik helyébe, és gondolkodj el azon, neked hogy esne az, amit most te csinálsz másokkal. Mert hát a barátaid ott voltak veled, amikor téged más eldobott, kihasznált, megbántott, megalázott. Ott voltak veled, amikor boldog voltál, veled együtt örültek a sikereidnek. Meg kell találnunk az egyensúlyt a szerelmünk és a barátaink között. Végtére is nem függhet az életed egyetlen embertől. Nem tehetsz fel mindent egy lapra. Mert mi van, ha az az ember már nem lesz? Akkor ki lesz melletted? Ki ad erőt, hogy végigcsináld? Ha szerencsés vagy, akkor életed végéig elkísér. De olyan keveseknek adatik meg. Miért szúrnád el a kapcsolataidat, miért hagynál cserben mindenkit egyetlen ember miatt? Gondolkodj..

A hűségről

 Szerintem, ha igazán szeretsz valakit, akkor nem kérdés, hogy hű vagy e hozzá. Fontos, hogy megadd a kellő szabadságot és teret a párodnak, de ha ez téged elbizonytalanít és féltékennyé tesz, akkor ott valami nem jó. Nem szabad magadhoz láncolni valakit csak azért, mert félsz, hogy elveszíted. Felesleges megtiltani neki bármit is, úgyis azt teszi, amit ő jónak lát. Az ilyen párokat különben sem értettem meg sosem. Akik megtiltanak egymásnak dolgokat, mondjuk hogy hova mehet és hova nem, milyen ruhát vehet fel, vagy lehet e valamilyen testékszere, esetleg befestheti e a haját. Elég nagy vagy már ahhoz, hogy el tudd dönteni, neked mi a jó. A másik meg ez a facebook/sms téma. Miért akarod nézegetni az üzeneteit? Nem bízol benne? Akkor meg miért vagy vele? Ne akarj ennyire bele mászni az életébe, mindenkinek kell ennyi magánélet. Van egy határ, amit nem szabad átlépni. Minél jobban félsz attól, hogy elveszítesz valakit, annál nagyobb az esélye, hogy a dolog be is következik. Véleményem szerint a hűség egy döntés. Választottál valakit, és bíztál abban, hogy számodra ő a megfelelő. És döntöttél amellett, hogy hűséges vagy hozzá. Ez ilyen egyszerű.

Az a bizonyos nagy Ő..

Sokan kérdezték már tőlem: számodra milyen a nagy ő? Tudod, az igazi. Bizonyára bennetek is felmerült már ez a kérdés. Sokszor átgondoltam, és sokszor megfogalmaztam már magamban, ám ez a kép folyton változik. Minden egyes csalódás és életem minden egyes meghatározó pillanata formálja egy kicsit. Álmaim pasiját leginkább belső tulajdonságokkal tudnám jellemezni. Mert hát lehet szőke vagy barna, magas vagy alacsony, a lényeg, hogy legyen benne olyan, ami megfog. Mert nézhet ki akármilyen tökéletesen, ha belül nem passzolunk össze. Szóval mindenképp legyen benne valami, amivel elvarázsol. Legyen az egy mosoly, a hangja, vagy épp csak egy gesztus. Szavakkal bárki le tud nyűgözni, mert könnyű azt mondani, amit hallani akarsz. De az, ahogyan bánik veled..azt nem lehet megjátszani. Meg tudod, de idővel úgyis kiderül. És nem is érdemes. Szóval..olyan srác legyen, aki biztosan tudja, hogy engem akar! Akinek nincsenek kételyei afelől, hogy én vagyok számára a megfelelő lány. Akivel órákon át tudunk beszélgetni, akivel úgy bolondozunk, mint a gyerekek, de ha kell tud komoly lenni! Legyen felelősségtudata és tudja, hogy mikor mit akar. Aki bármilyen körülmények között kiáll mellettem! Aki újra és újra le tud nyűgözni. Aki a haverjai előtt is ugyanúgy szeret, mint amikor kettesben vagyunk, és nem pedig megjátssza a nagymenőt és átvált taplóra. Aki büszkén felvállal az egész világ előtt. Akivel akkor is jól érzem magam, ha órákon át csak csendben ülünk. És legfőképp olyan, akire én is felnézhetek. Akire büszke lehetek. Nagyjából ilyen számomra az 'igazi'. 

A tökéletesről

Nincs olyan, hogy tökéletes. Bárki annak tűnhet, amíg meg nem ismered. Aztán rájössz, hogy ő is ugyan olyan átlagember, mint te, a szomszédod, a postás vagy épp a sarki bolt eladója. Belefáradtam, hogy folyton a tökéletes férfit keressem. Régen volt egy egész listám: milyen magas legyen, milyen legyen a haja, a szeme, legyenek szépek a fogai, kisfiús, de elbűvölő a mosolya, legyen pajkos, mégis érett, udvarias, néha mégis kicsit szemtelen, romantikus, de ne túl nyálas, olykor rideg, mégis szenvedélyes. Aztán rájöttem, akárhány elvárással bővíted a listád, akármennyire hajlik a tökéletes felé az illető, a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan te elképzelted. Mert hát felmerül a kérdés, vajon te elég tökéletes vagy számára? És mire megválaszolhatnád, az ajtó bezárul, kulcsok az asztalon. Azon kapod magad, hogy vége. Végleg vége. És ott maradsz egyedül, összetörve, teljesen magányosan. Tovább keresve a tökéletest. És hiszel benne, hogy létezik. Aztán a listádra gondolsz. Hosszabb töprengés után úgy döntesz, pár dolog lekerülhet róla. Végül már mindent kihúzol, s csak arra törekszel, hogy találj valakit, aki melletted van. Bárhogyan is nézzen ki, bármilyen is legyen. Csak veled legyen. Így talán még több elfuserált kapcsolatba bonyolódsz bele. Egy dolog biztos, és ez nagyon fontos: nincs olyan, hogy tökéletes! Csak olyan, aki tökéletesen illik hozzád. Felejtsd el az elvárásokat, és arra törekedj, hogy te olyan ember legyél, akivel jól érzi magát a másik! Légy őszinte, sose játszd meg magad, mert idővel úgyis kiderül, milyen is vagy valójában. Különben is, ha mások kedvéért akarsz másnak tűnni, az már régen rossz, hisz azt jelenti, hogy nem fogadnak el olyannak, amilyen vagy.